Kollekciók

Ezen az oldalon megtalálhatják azokat a darabokat, melyeket eddig készítettünk, és amelyek minden méretben és minden fajta relief marással rendelhetők. Minden itt szereplő modell, valamint azok, amiket a „KAPCSOLATTARTÁS” oldalon keresztül feltöltenek, minden méretben tőkéletesen elkészíthetők. A megjelenített 3D modellek csupán javaslatok. Önökön múlik, hogy elmerüljenek a fantáziájukban és elképzeljék a személyes vagy irodai teret, és rajtunk áll, hogy javaslatot és árbecslést adjunk, majd végül megvalósítsuk minden egyes ötletüket.

GÖRÖG MŰVÉSZET

A görög művészet egészen a kükladikus és minószi civilizációkra vezethető vissza, és a klasszikus nyugati művészet is ebből eredeztethető. A hellenisztikus korszak további előrehaladásával, illetve a keleti civilizációk és a római művészet fejlődésével, ami szintén felemelkedett ugyanabban az időben, azok az olasz és európai művészeti elképzelések voltak. A görög művészet ötfajta műalkotás-készítési technikával jellemezhető: építészet, szobrászat, festészet, fazekasság és ékszerkészítés.

A katalógusunkban számos görög műalkotás található, de ha Önök rajongói az ókori görög művészetnek és mitológiának, valamint szeretnék, ha készítenénk Önöknek valamit, amire már nagyon régóta vártak, akkor látogassanak el erre az oldalra, töltsenek fel egy fényképet, adják meg a kívánt méreteket, és mi küldeni fogunk Önöknek egy árbecslést.

Tekintse meg a modelleket

KELETI MŰVÉSZET

Koreai művészet, japán művészet, kínai művészet, indiai művészet… Minden felsorolt stílus hatással volt a nyugati művészetre, és ez a behatás kölcsönös volt. Ha a történelem előtti és mezopotámiai művészeteket nem vesszük figyelembe, a felsorolt valamennyi művészeti stílus az ázsiai művészet legrégebbi formáit képviseli. Pontosan ilyen sajátosságok, rajzok vagy ókori feliratok hű ábrázolásán dolgoznak a művészeink nap mint nap. Hogy sikeresek vagyunk-e benne? Ezt ítéljék meg Önök.

Tekintse meg a modelleket

RÓMAI MŰVÉSZET

A római művészet arra a képzőművészetre utal, amely az ókori Rómában és a Római Birodalom egyes területein fejlődött ki. A római művészet bővelkedik számos, különböző technikákkal készült műalkotásban, úgy, mint szobrászat, festészet, építészet, mozaik. A luxuscikkek túlnyomórészt a fémmegmunkálás, a drágakő- és üvegmetszés, illetve az elefántcsont-faragás folyamatainak az eredményei voltak. Ezt a fajta művészetet a római művészet kevésbé értékes formái között tartják számon.

A rómaiak a szobrászatot és a metstést a legmagasztosabb művészeti formának tartották; ezért a mi művészetünk is nagyrészt erre a bizonyos művészeti irányzatra vezethető vissza. A katalógusunkban találhatnak néhány hasonló szellemben készült új darabot, de ugyanez igaz az összes többi művészeti irányzatra is – a rómait is beleértve; szabad kezet adunk, hogy tájékoztassanak minket az ötleteikről, és mi majd valósággá változtatjuk azokat.

Tekintse meg a modelleket

MAJA MŰVÉSZET

Az ókori maja művészetnek a maja civilizáció anyagművészetéhez van köze. A keleti és dél-keleti mezoamerikai kultúra művészete volt az, amely kialakult a késő preklasszikus kor során – i.e. 500-tól egészen i.sz. 200-ig, hogy pontosak legyünk. A maja művészet a legjobban a klasszikus kor hét évszázada alatt virágzott (kb. i.sz. 200-tól 900-ig). Ebben az időben az ókori maja művészet keresztülhaladt az elhúzódó posztklasszikus fejezeten, mielőtt a XVI. század zavaros időszaka eltörölte a kultúrájukat a Föld színéről és véget vetett a maja művészeti hagyománynak.

Művészcsapatunk fáradhatatlanul dolgozik nap, mint nap azért, hogy felélessze azt, ami megmaradt ebből a gyönyörű kultúrából. Reményeink szerint a munkánk által legalább egy kis részt vállalhatunk ezen ókori civilizáció maradványainak a feledéstől való megmentéséből.

Tekintse meg a modelleket

INKA MŰVÉSZET

A barlangrajzok olyan művészetek, amelyek barlangok falán és mennyezetén talált petroglifákat és metszeteket tartalmaztak. A legrégebbi ismert barlangrajz több mint 40000 éves, és Nyugat-Európában a francia-kantábriai régióban található. Nagy számban bukkantak rájuk Maros megye barlangjaiban is Indonéziában. A legősibb típusú barlangrajzok tárgyak kézzel készült ábrázolásai egyszerű geomatriai formákkal. Az említett időszakból szintén találtak különböző rajzokat, amelyek sokfajta színben pompáznak és díszítenek számos barlangot a világ említett részein.

Éppen ebből az okból – és ugyanakkor motivációból – kifolyólag készítünk a Nyugat-Európai barlangokban találtakkal azonos formájú és színű köveket és sziklákat, míg a festőink meg lettek bízva azzal, hogy az ilyen sziklákra fessenek rá ősi műalkotásokat – műalkotásokat, melyek több, mint 40000 éve készültek. Így be tudjuk vinni a vevőink otthonába csupán egy kis részét azoknak a dolgoknak, melyek ezeket az ősi időket ékesítették, és amiket soha nem szabad elfelejtenünk, mert mindannyiunknak – valamilyen módon – a gyökerei visszanyúlnak ebbe az időszakba.

Tekintse meg a modelleket

TÖRTÉNELEM ELŐTTI (barlang) MŰVÉSZET

A barlangrajzok olyan művészetek, amelyek barlangok falán és mennyezetén talált petroglifákat és metszeteket tartalmaztak. A legrégebbi ismert barlangrajz több mint 40000 éves, és Nyugat-Európában a francia-kantábriai régióban található. Nagy számban találhatók Maros megye barlangjaiban is Indonéziában. A legősibb típusú barlangrajzok tárgyak kézzel készült ábrázolásai egyszerű geomatriai formákkal. Az említett időszakból szintén találtak különböző rajzokat, amelyek sokfajta színben pompáznak és díszítenek számos barlangot a világ említett részein.

Éppen ebből az okból – és ugyanakkor motivációból – kifolyólag készítünk a Nyugat-Európai barlangokban találtakkal azonos formájú és színű köveket és sziklákat, míg a festőink meg lettek bízva azzal, hogy az ilyen sziklákra fessenek rá ősi műalkotásokat – műalkotásokat, melyek több, mint 40000 éve készültek. Így be tudjuk vinni a vevőink otthonába csupán egy kis részét azoknak a dolgoknak, melyek ezeket az ősi időket ékesítették, és amiket soha nem szabad elfelejtenünk, mert mindannyiunknak – valamilyen módon – a gyökerei visszanyúlnak ebbe az időszakba.

Tekintse meg a modelleket

INDIÁN MŰVÉSZET

Az indiánok nyelvek, szokások és művészeti formák széles tárházát alakították ki. A művészeti elgondolásaikat a természet iránti szeretetük motiválta. Az indián művészet legnagyobb része olyan szimbólumok formáját öltötte, mint sas, rozmár, farkas; vagy ember. Az ezen műalkotások létrehozásához használt anyagok a fa, sziklák, tollak, ruha, agyag és szövet között váltakoztak.

Művészcsapatunk megpróbálta feléleszteni az indiánok szellemét, és reményeink szerint sikerrel is jártunk.

Tekintse meg a modelleket

EGYIPTOMI MŰVÉSZET

Az ókori egyiptomi művészet megközelítőleg i.e. 3000-re vezethető vissza. A festményeik és szobraik minősége magasnak számít, mert stilizáltak és rendkívül szimbolikusak. Az ókori egyiptomi művészet körébe szobrászat, festészet, építészet és egyéb művészeti formák tartoznak. A fennmaradt és ma ismert ilyen műalkotások nagy része sírokból és emlékművekből származik, ami a leggyakrabban a halál utáni élet fontosságát és a történelmi tudás biztonságos megőrzését hangsúlyozta. Az ókori egyiptomi művészeten belül találunk festményeket és fából készült szobrokat is, amelyek ma már meglehetősen ritkák az idő pusztításai miatt.

Ezek főleg művészi ábrázolások vagy kőbe vésett metszetek, cserépedények, valamint rajzok papiruszon és az abban a korban a vizuális művészet által használt egyéb anyagokon. Mindazok miatt, amiket fentebb említettünk, a Terradecor ezt a korszakot nagyfokú rajongással közelíti meg, és gyakran döntünk amellet, hogy a vevőknek javasoljuk a belső terük legalább egy részének a dekorálását ezzel a darabkájával a (számunkra) legszebb történelemnek és művészetnek.

Tekintse meg a modelleket

BUDDHISTA MŰVÉSZET

A buddhista művészet felemelkedése Indiában történt Siddharta Gautama történelmi jelentőségű életét követően az i.e. VI-V. században, és fejlődött aztán több kultúrával együtt Ázsia- és világszerte.

Fejlődött észak felé (egészen Közép- és Kelet-Ázsiáig) és kelet felé (egészen Délkelet-Ázsiáig), a buddhista művészet déli irányzatát alkotva. Részben az iszlám és a hinduizmus Indián belüli gyors terjeszkedése miatt a buddhizmus hatással volt a hindu művészet fejlődésére. Megközelítőleg a X. században a buddhizmus kis híján eltűnt Indiából. Ma jelentős számú törzs és szervezet létezik, akik terjesztik a buddhizmus tanait és megakadályozzák, hogy mindazon dolgok, amiket a buddhizmus hozott a világunkba, a feledés homályába vesszenek, és a magunk módján mi szintén törekszünk arra, hogy ehhez a munkánk révén hozzájárulhassunk.

Tekintse meg a modelleket

ISZLÁM MŰVÉSZET

Az iszlám művészet nem egy meghatározott ország vagy nemzet művészete. Egy olyan civilizáció művészetéről van szó, amely a keveréke történelmi körülményeknek, valamint az ókori világ arabok és külföldiek egyesített csoportjai általi meghódításának az iszlám zászlaja alatt. Az iszlám művészet kialakulása számos forrásnak köszönhető: római és a kora keresztény művészetnek, míg a bizánci stílust a korai iszlám művészet és építészet vette fel. A szászánida művészet és az iszlám előtti Perzsia hatása is számottevő jelentőségű. A kínai behatások szintén döntő módon formálták az iszlám festészetet, kerámiaművészetet és textilkészítést. Az iszlám művészet emellett tartalmazza az iszlám társadalmak gazdag és változatos kultúráinak valamennyi művészetét. A széles körben elterjedt kalligrafikus feliratokon túl jelképes festmények boríthatnak vallásos helyszíneket, paloták falait vagy illusztrált verseskönyveket. A munkánk és a modelljeink alapja nem a kalligráfia és a Korán kéziratok dekorációja, amely az iszlám művészet rendkívül fontos oldala; ebből kifolyólag mi kézzel készült történelmi képekre összpontosítottunk, melyeket láthatnak a katalógusunkban.

Tekintse meg a modelleket

KERESZTÉNY MŰVÉSZET

A legkorábbi keresztény műemlékek között a legrégebbiek i.sz. 200-ig nyúlnak vissza, és nem lehet sokat tudni a Konstantin császár uralkodását megelőző keresztény művészetről. A kereszténység kezdete a katakombákhoz köthető. A legrégebbi fennmaradt példák erre a művészetre a késő II. századból származnak, a római katakombák falain és mennyezetén lévő festmények által képviselve (katakombák szerte a Mediterrán térségben készültek), illetve valamivel később szarkofágokon való relief munkák által. Tudjuk, hogy a kereszt a kereszténység szimbóluma. A kereszt mellett szintén léteznek olyan emblémák, melyek másfajta jelentéssel bírnak. Például: a pálmafa – a mártírság eszméje, a horgony – megváltás, a galamb – a szellem és a spirituális nyugalom, a páva – halhatatlanság, stb. El tudjuk készíteni Önöknek mindazon dolgokat, amik a vallásukat szimbolizálják, vagy azokat a jellegzetességeket, amik a vallásukkal kapcsolatban a legfontosabbak az Önök számára.

Tekintse meg a modelleket

INDIAI MŰVÉSZET

Az indiai művészet különböző művészeti formákból áll. Tekintve, hogy ez az egyik legrégebbi művészeti típus, az indiai művészettörténet jóval Krisztus előttre nyúlik vissza. A modernebb idők felé haladva az indiai művészetet olyan kulturális és vallási hatások érték, mint a szikhizmus, hinduizmus, buddhizmus, dzsainizmus és iszlám. A vallásos hagyományok összetett keveredése ellenére azt mondhatjuk, hogy az indiai művészeten nagy vallási csoportok osztozkodnak. Az indiai művészettörténeten belül a kőből és fémből készült szobroknak jobban sikerült átvészelni az indiai éghajlatot, mint más műalkotásoknak, ezért ezek alkotják a legnagyobb részét a fennmaradt indiai művészetnek.

A legnagyobb és legfontosabb régészeti lelőhelyeket (amelyek nem faragott kövekkel kapcsolatosak) India helyett a környező (aszályos) területeken találták. Az indiai művészetnek rengeteg féle maradványa létezik, így ugyanez mondható el a mi ötletforrásainkról is, és egyáltalán nem véletlen, hogy számos belső teret dekoráltunk már ezekkel a bizonyos motívumokkal, és ezek a műalkotások a leginkább átgondolt és legnépszerűbb munkáink közé tartoznak a vevőink körében.

Tekintse meg a modelleket

CSILLAGJEGYEK

A csillagjegyek az egyik legnépszerűbb módjai annak, hogy az emberek megpróbálják megérteni egymást. A csillagjegyek elemzése által felfedezhetjük más emberek személyiségeit, ideológiáját és az élethez való közelítésüket. Az asztrológiában 12 csillagjegy van, ami alapvető jelentőséggel bír. Mindegyik csillagjegynek megvannak a maga jellegzetességei, és az embereket általában rendkívül érdekli, hogy mit jelent az ő csillagjegyük, illetve melyik másik csillagjeggyel jönnek ki jól vagy éppen rosszul. A történelem során minden csillagjegyet ábrázoltak már különböző formákban, sokféleképpen néztek már rájuk, és mi elhatároztuk, hogy bemutatjuk azokat, amiket mi a legérdekesebbnek találtunk. Választhatnak ezek közül is, vagy küldjék el nekünk a kedvenc variációjukat a kívánt csillagjegyről, és mi reprodukáljuk azt Önöknek bármilyen méretben.

Tekintse meg a modelleket

Egyéni

ALKOSSA MEG SAJÁT FORMATERVÉT

Az egyéni megrendelésre készült művészet természetesen nem minősül művészeti irányzatnak. Azt a művészetet értjük rajta, amit Önökkel közösen alkotunk.

A legtöbb látogatónk vagy megrendelőnk éppen olyan emberek, akik naponta töltenek fel képeket motívumokkal, melyeket aztán szeretnének műalkotássá transzformálni különböző készítési technikák segítségével, amikkel mi rendelkezünk.

Azáltal, hogy lehetővé teszik számunka meghatározott projektek valóra váltását és feltöltenek képeket az árbecslés iránti kéréssel együtt, Önök nem csak ötletekkel látnak el minket, hanem egyben segítenek létrehozni egy újfajta művészeti mozgalmat, amit majd egy nap, hála Önöknek, Terradecor Művészetnek fogunk elnevezni.

Tekintse meg a modelleket

Rólunk

Terradecor a nevünk, egy cég Szerbiából, amely 14 éve kizárólag kőnek látszó dekorációs anyagok készítésével foglalkozik. A közelmúltig a cégünk fő tevékenysége csupán dekoratív panelek és 3D hátterek gyártásában volt meghatározható akváriumok számára a ma már nemzetközi hírű Aquadecor márkanéven, amely jól ismert hazánkban és szerte a világban.